2015. május 21., csütörtök

Hazaút, átnézés és az állásból eredő hibák!



Szerencsésnek mondhattam magam abból a szempontból, hogy a hazaút kitett egy bőséges tesztkört, hisz a fővárosban vásárolt motorkerékpárral majd 200km-ert utaztam mire megérkeztem otthonomba. Közben folyamatosan figyelgettem, hallgatóztam és nézegettem a típust. Aztán persze jött a szokásos olvasgatás, fórumozás, és az esetleges rendellenességek kiszűrése megoldása. Nézzük sorjában mikre is gondolok itt: amit az eladó NEM titkoltan említett, hogy sikerült Horvátországban valami pacsmag benzint vennie és azóta hangos a benzinpumpa, illetve észrevettem, hogy az ABS lámpa sem alszik el indulást követően, valamint a generátor lámpa is égve marad az első gázadásig aztán minden ok vele.



Első körben az ABS megoldásával indítottam, mert nálam ez egy kihagyhatatlan extra a motoron, így ennek működnie kell(nem ABS-es motorkerékpárt nem is vettem volna). Egy-két telefon és külföldi fórumok olvasgatása után, hamar hozzá is jutottam egy lehetséges megoldáshoz. Ezen a motoron 95 százalékban, ha nem alszik el a lámpa akkor nem a blokkolásgátló hibája eredményezi ezt, hanem az akksi gyenge állapotára is utal a jelzés, lassan csereérett lehet a battery. Ülés lekap, akksi megnéz: kínai, savas és nem is mai darab, ráadásul külön említették, hogy ebbe a motorba egy speckó zselés Excide vagy Varta kellene. (Volt már gondom kínai savas akksival az előző motoromnál is ráadásul kettesben a párommal a magas Tátrában jött elő a gond, ami egy külön sztori lenne), lényeg, hogy mind az ABS, mind a biztos indulás és működés érdekében, próbából meg is rendeltem egyet, 33 ezer forint helyett sikerült 23 ezer ötszázért megvenni. Sok? Talán igen, de ha ez a bele való akkor nincs mit tenni! Egyrészt szükséges az ABS rendes működéséhez, zselés, így nem okoz gondot a téli állás, mint a savasnak és nem is kell a szintet nézegetni, töltögetni! 5 ezer forinttal olcsóbb egy kínai savas! Azzal meg láthattuk mennyire nem működik. Ezt bele kell tenni és kész, (update: 2 év alatt 33 ezer km-et mentem a motorral és azóta soha egyszer sem volt baj az akksival). be is tettem, és láss csodát, a motor pöccre indult és az ABS lámpa is elalszik indulás után! Első probléma kipipálva.

A gyári belevaló BMW akkumulátor.



Második nem akkora zavaró a generátor lámpa égve maradása, amire igazén senki nem tudta a választ, de mindenki azt mondta, hogy ha az első gázadás után elalszik és utána nem gyullad fel sem alapjáraton, sem fordulaton és van töltés akkor ne is foglalkozzak vele, ez egyébként később véletlenül oldódott meg, ugyanis egyszer a szerelőm akiről később majd írok megemelte 1200-ra az alapjáratot egy szinkron állításnál, mondván, hogy ez így jó és onnantól minden indítás után egyből elaludt, nem kellett várni az első gázadásra, így akkor ez a nem is annyira hiba is kipipálva!




A kiszedett üzemanyagpumpa és szűrő a csövekkel.



A harmadik gond pedig a ki tudja milyen benzint tankolhatott az előző tulaj Horvátországban - benzin pumpa zúgás :)  Ez igazából csak a fülemnek volt zavaró, mert működésében nem befolyásolta a motort, csak attól féltem, hogy egyszer csak megáll és valahol otthagy, az pedig elég kellemetlen dolog. Ekkor találtam rá EKO-ra kinek javaslatára egy utángyártott szivattyú mellet voksoltam, állítólag mindenkinek ezt rakja akinek AC baja volt és senki sem panaszkodott rá az ára pedig nagyon barátságos, 15 ezer forint, eddig bevált van már benne 32 ezer km, (persze egy-egy nagyobb túrára azért berakom a gyárit a dobozba tartaléknak, mert az ördög nem alszik :) ami viszont szintén nem úszta meg ezt a romlott savas vagy ki tudja milyen benzint az pedig a tankon belüli speciális kívül belül benzinálló csövek. Először arra lettem figyelmes, hogy nagyon ritkán megfullad a motor erős gázadásnál később kiderült, hogy szét volt egy helyen már repedve a gyári cső azt is megette ez a valami. A cikk elejét is úgy kezdtem, hogy vettem egy világjárót 11 évesen 31 ezer való km-rel, ami ugye azt is jelenti, hogy rengeteget állt. Álló helyzetben a benzin megromlik és egyre savasabbá és maróbbá válik, aki leteszi a gépét egy hosszabb időszakra ezzel számoljon és vegye figyelembe. Én már ugye nem tudtam mit tenni első gazdájánál 9 évig volt a motor és mindösszesen 17 ezer km-et ment vele, nála nagyon sokat állt illetve a második gazda tankolta bele ezt a valamit:( Két egyenes rövid és egy U alakú cső alkotja a komplett rendszert. A BMW-nél megvehető olyan 13 ezer forintba kerül a komplett csőrendszer, viszont amikor szétszedtük össze is akartam rakni aznap, nem pedig várni és véletlenül bukkantam rá a tökéletes megoldásra. Opel Astra G tankon belüli benzincső ami szintén az AC-n van. Egy U alakú cső 2 szárral egy hosszabb és rövidebb. Magyarul 2 vágással lesz belőle 3 darab ami a BMW R 1150 GS komplett belső rendszere :) mindösszesen 4.500Ft-ért az Opel márkakereskedőnél. Így ezeket a csöveket is kicserélvén a harmadik probléma is megoldva, el is lehetett kezdeni kijavítottan a vas használatát. Összességében ennyi 'kár" keletkezett abból, hogy egy sokat állt keveset futott motorkerékpárt vettem, és azóta sem jött hozzá állásból eredő gond ami  a használat során felbukkant volna. Megváltoztak egy kicsit a viszonyok, mert szegény keveset áll, de annál többet megy, 2 év alatt többet motoroztam (32 ezer km) vele, mint az előző két tulaja 11 év alatt (31 ezer km)  :) Hamarosan megosztom további megszerzett élményeimet és tapasztalataimat.

2015. május 19., kedd

Keresgélés - vásárlás - GS

Amikor is megálmodtam, hogy a triumvirátusból (BMW, Honda, Suzuki) a számomra legmegfelelőbb a BMW lehet, akkor két dolgot megfogadtam. Az első, hogy csak 'valamire való példányt' keresek, semmi lelakott, átépített, elhasznált darab, a másik pedig, hogy mindenképp kipróbálom és az után döntök, hogy tényleg tetszik e, nem pedig csak mindegy legyen valami  alapon.

Vagy nagyon drága vagy nagyon elhasznált :(

Keresni nem egyszerű, főként 10 éves motorkerékpárt ahol ugye nem előny,hogy sikeres a típus, illetve az sem, hogy világjáró. Az előbbi miatt tartja az árát, az utóbbi miatt meg sok benne a kilométer. Egy szerencsém van, épp szeptember végét írunk és szerintem ilyenkor akadnak a legjobb vételek. Aki nem akarja átteleltetni és el akarja adni vagy megvette a következő motorját, az talán jobb áron hirdet és ebben az időszakban amúgy is sok motor található az eladók sorában.  Az 1150-esből átlagosan 6-8 darabot hoz a rendszer ezekből akad 1-2 ami engem is érint a felállított szempontjaim miatt. Igazán egyel szemezgetem, csak drágának tartom így el is vetem, hogy majd a következő évben. Egyszer csak látom, hogy kétszázezer forinttal leárazta a motort a tulaj, pont érinti a küszöböm felső határát így gondoltam fel is veszem vele a kapcsolatot. Telefon, infók, a motor nagyon szép, jó gumik, újak 2000km-et futottak és van hozzá három doboz, két darab gyári BMW, illetve egy Hepco topcase. E mellet ABS, markolatfűtés és 31.100 km, akár a mesében. Már csak annyi szerencse kellene, hogy élőben is ilyen legyen, ami Magyarországon maga a csoda, mert nálunk általában a hirdetések sikerülnek nagyon jól és amikor élőben meglátunk egy-egy járművet arról jobb nem is beszélni… Mindegy pont van egy utam arra, az eladó belemegy, hogy megnézzem és kipróbáljam. 

Állapot, próbaút, alku.

Megérkeztem, kinyitjuk a garázsajtót és örömmel látom, hogy nem csaltak a fotók, valóban egy alig használt darabról van szó, ezután tettem vele egy kisebb kört ahol mechanikailag is ezt kaptam a vezetés során, minden, mint egy új motoron, semmi felesleges zaj, vagy lógás. Hibátlan! Hárman állunk          sorban a motorért, aki hamarabb mondja rá az áment az viszi. A két gyári oldaldoboz nem szerepelt a hirdetésben, de a tulaj kikotyogta a telefonos faggatás során, így én azt már magamban abban a pillanatban bele is alkudtam a vételárba, ezután jött a fekete leves. Kapok hozzá egy garnitúra Brembo első betétszettet, mert véletlenül megvette, (csak a hátsó volt elkopva, így maradt bontatlanul) és ennyi! Továbbiakban 1000Ft-ot sem enged, mert kétszázezerrel árazta le egy napja és ennyi a vége. Az ABS lámpa néha elalszik, néha nem, indulás után(magyarázza, az eladó hogy ennyi meg annyi kattogás után indítsam, persze, tudtam, hogy ez nem így működik hiába mondja, itt valami nem okés). Olyan 40 percnyi majd vitatkozást követően sem enged a vételárból én pedig ott állok, hogy vagy az enyém az egyetlen akkoriban kapható és azóta sem ennyiért 31 ezret futott példány vagy otthagyom és ki tudja télen-tavasszal, milyet és mennyiért tudok majd venni vagy csak örök álommá változik a valóság helyett az ötletem. Döntöttem, elhozom! Hamarosan jönnek a tapasztalatok.

2015. május 17., vasárnap

Várárlás, avagy jobb híján lett egy BMW R 1150 GS-em! Második rész.

A szempontok összeállítását követően egyszerűnek tűnt a helyzet, már csak ezek szerint be kell állítani a rublikákat és kitölteni pontosan az adatokat a járműkereső honlapon és meg is lesz az eredmény. Kicsit a lényegre törve, pici szűkítéssel három típus lett a végeredmény: BMW R 1150 GS, Honda Varadero, Suzuki DL 1000 V-storm. Ennyi, ennyi ennyi. (Ez természetesen korban a 2002-2005 között gyártott motorokra érvényes az olaszok kizárásával).


Na innen jött a most légy okos része a dolgoknak, több fórum, szerelő és ismerős megkérdezését követően a Suzukit azonnal kiejtettem, nem is igazán akarom hosszasan taglalni, hogy miért elég az hozzá, hogy szerettem volna ennél egy kicsit minőségibb cuccot, illetve ez a modell még a házon belüli versenyben is elég alul foglal helyet. Így hát maradt a Honda meg a BMW. A következőekben arról próbáltam magam meggyőzni, hogy mennyire jó lenne nekem egy Honda, meg, hogy az mennyire tartós és hát ugye a világ legnagyobb motorkerékpár gyára, autót is gyárt, abból sem rosszat, így elég jó lehet. Gyerünk hajrá üljünk is rá egyre tüstént! El is szaladtam a közelbe a barátommal egy kereskedésbe, ahol volt is egy példány, gondoltam rápattanok, persze mondták, hogy csak óvatosan, mert az előző ember felborult vele épp úton van az úl plexi hozzá, rámerészkedtem, hát mit ne mondjak, nehéz, nehéz nagyon a teleszkóp szimering folyik és az összkép sem győzött meg egyikünket sem. Eljöttünk… Aztán maradt a BMW, amiből se jó se rossz a közelben, csak olvasni lehet róla és, hát öregebb is 2-3 évvel, mint a Honda ebben az árban. De csak össze kellene azért hasonlítani valahogy őket, mert ha egyszer lesz egyikből másikból egy jó állapotú kevés km-es megkímélt, ne akkor kelljen kapkodni, hogy melyiket, így jött tehát az elméleti párbaj!

Motor: abszolút a Honda jobb ebben, v2 óriási nyomaték és iszonyat erő, nagyon megy és biztos tartós, ráadásul a motor dologhoz tényleg nagyon ért a Honda, így 1-0 neki! Futómű, kanyarodás, vezethetőség: Telelever, paralever, boxerrel alacsony súlypont, stb. ebben a BMW nyer nem is kell ragozni. Fék: ezt szintén a BMW viszi! Extrák és ABS: Ebben megint a bajor cégé a győzelem ugyanis ők nagyon régen adnak a biztonságra és kb. annyi ABS-es BMW van eladó, mint az összes többi motorgyártónak együttesen, vagy még annál is több (itt vérzett el egyébként a keresésem alatt nagyon sok típus ez elég gáz, nem is értem a japánokat, miért csak mostanság kezdenek rájönni, hogy nem árt az, ha van, főleg úgy, hogy a vásárlók meg szeretnék!) Gyári markolatfűtés!!! Mindenkinek akinek csak motorja van!! Az annyira jó dolog! Széria kellene, hogy legyen mindenen :) kézvédő, megint nagyon hasznos. Kardán: Nem tudom elfogadni egy hosszútávú túramotornál, hogy állandóan a lánccal kelljen foglalatoskodni és nem is igazán lehet. Eső, nagy tömeg nagy nyomaték ezek mind-mind az ellenségei. Egy-két apróság ami még szót érdemel, egy jól összerakott szerszámkészlet defektjavítóval gyárilag, szivargyújtó aljzat kiépítve, dobozszett ami a motor saját kulcsával használható… Extrákban tehát magasan a BMW vitte a prímet. Használhatóság, sokoldalúság: 1-2 személy, terepen, szerpentinen, pályán, csomaggal dobozokkal avagy anélkül. Itt jön az a mondás ami szerint azért a GS a világ legjobb motorja, mert mindenben egy 4-es alá! Semmiben sem ötös, de semmiben sem közepes vagy annál rosszabb. A világ legsokoldalúbb motorja az egyszer biztos.

Így eljött a pillanat amikorra meggyőztem magam, nekem ki kell próbálnom ezt a GS érzést, gyerünk kutassunk fel egy 'valamire valót" belőle!

2015. május 13., szerda

Vásárlás, avagy jobb híján lett egy BMW R 1150 GS-em! Első rész.

A recept egyszerű! Vagy mégsem?! Volt egy 650-es motorom (BMW, de ez most tényleg nem lényeg) és addig-addig feszegettük a határait, hogy még ide, meg még oda is ezzel, hogy egyszer csak rájöttünk 2 személlyel, 10 napi csomaggal több ezer km-re nem éppen a 650-es modellt találtak ki, így tehát kellene egy megoldás a problémára. A keret adott, így összegben maradnak az idősebb motorok, mert nem fogorvosnak tanultam sajna! Elvárás, viszont van, mert ugye igazi magyar vagyok én is, tudjon mindent, legyen majdnem új és persze ne legyen drága. Még valami? Tartson örökké :) de legalább addig amíg én azt úgy akarom :) Ami fontos: 2 személy, 3 kemény doboz felrakásának a lehetősége, némi szélvédelem, nyilván köbcenti, amiből a manapság divatos nyomaték legyen előtérbe és ne a LE, így ugye kb. 2 henger körüli és valamennyi kényelem, de azért érezzem, hogy motorozok és bírja a rossz utat, mert MAGYARORSZÁG a lakhelyem! Ami előny: ABS, mert szeretnék még élni, (és erre ugye lassan rájön mindenki, hogy nem baj az, ha van sőt…) jó futómű és fék, mert anélkül minden nehezebb, terhelhetőség a sok súly miatt és minden extra ami belefér, mert azok csak a kényelmet szolgálják. Emellett, legyen alkatrész, jó szerviz és fórum, de ez manapság sok modellnél megvan, ha más nem külföldi ez így annyira nem szempont. Ezeket figyelembe véve elindult a keresgetés a várva várt példány után.

2015. május 2., szombat

BMW R 1150 GS tapasztalatok és túrák beszámolói, tippek és trükkök, tények és a valóság az én szemszögemből!

Ezzel a bejegyzéssel elkezdem megírni tapasztalataimat a motorozással, illetve magával az 1150 GS-el kapcsolatban. Túra és szerviztapasztalatok, megoldások, tökéletesítések és minden amit megéltem és megélek ezzel a motorral a mai napig. Minden olvasót szeretettel köszöntök.