Amikor is megálmodtam, hogy a triumvirátusból (BMW, Honda, Suzuki) a számomra legmegfelelőbb a BMW lehet, akkor két dolgot megfogadtam. Az első, hogy csak 'valamire való példányt' keresek, semmi lelakott, átépített, elhasznált darab, a másik pedig, hogy mindenképp kipróbálom és az után döntök, hogy tényleg tetszik e, nem pedig csak mindegy legyen valami alapon.
Vagy nagyon drága vagy nagyon elhasznált :(
Keresni nem egyszerű, főként 10 éves motorkerékpárt ahol ugye nem előny,hogy sikeres a típus, illetve az sem, hogy világjáró. Az előbbi miatt tartja az árát, az utóbbi miatt meg sok benne a kilométer. Egy szerencsém van, épp szeptember végét írunk és szerintem ilyenkor akadnak a legjobb vételek. Aki nem akarja átteleltetni és el akarja adni vagy megvette a következő motorját, az talán jobb áron hirdet és ebben az időszakban amúgy is sok motor található az eladók sorában. Az 1150-esből átlagosan 6-8 darabot hoz a rendszer ezekből akad 1-2 ami engem is érint a felállított szempontjaim miatt. Igazán egyel szemezgetem, csak drágának tartom így el is vetem, hogy majd a következő évben. Egyszer csak látom, hogy kétszázezer forinttal leárazta a motort a tulaj, pont érinti a küszöböm felső határát így gondoltam fel is veszem vele a kapcsolatot. Telefon, infók, a motor nagyon szép, jó gumik, újak 2000km-et futottak és van hozzá három doboz, két darab gyári BMW, illetve egy Hepco topcase. E mellet ABS, markolatfűtés és 31.100 km, akár a mesében. Már csak annyi szerencse kellene, hogy élőben is ilyen legyen, ami Magyarországon maga a csoda, mert nálunk általában a hirdetések sikerülnek nagyon jól és amikor élőben meglátunk egy-egy járművet arról jobb nem is beszélni… Mindegy pont van egy utam arra, az eladó belemegy, hogy megnézzem és kipróbáljam.
Állapot, próbaút, alku.
Megérkeztem, kinyitjuk a garázsajtót és örömmel látom, hogy nem csaltak a fotók, valóban egy alig használt darabról van szó, ezután tettem vele egy kisebb kört ahol mechanikailag is ezt kaptam a vezetés során, minden, mint egy új motoron, semmi felesleges zaj, vagy lógás. Hibátlan! Hárman állunk sorban a motorért, aki hamarabb mondja rá az áment az viszi. A két gyári oldaldoboz nem szerepelt a hirdetésben, de a tulaj kikotyogta a telefonos faggatás során, így én azt már magamban abban a pillanatban bele is alkudtam a vételárba, ezután jött a fekete leves. Kapok hozzá egy garnitúra Brembo első betétszettet, mert véletlenül megvette, (csak a hátsó volt elkopva, így maradt bontatlanul) és ennyi! Továbbiakban 1000Ft-ot sem enged, mert kétszázezerrel árazta le egy napja és ennyi a vége. Az ABS lámpa néha elalszik, néha nem, indulás után(magyarázza, az eladó hogy ennyi meg annyi kattogás után indítsam, persze, tudtam, hogy ez nem így működik hiába mondja, itt valami nem okés). Olyan 40 percnyi majd vitatkozást követően sem enged a vételárból én pedig ott állok, hogy vagy az enyém az egyetlen akkoriban kapható és azóta sem ennyiért 31 ezret futott példány vagy otthagyom és ki tudja télen-tavasszal, milyet és mennyiért tudok majd venni vagy csak örök álommá változik a valóság helyett az ötletem. Döntöttem, elhozom! Hamarosan jönnek a tapasztalatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése